Jótékonysági festmény kiállítás a Körmend Lions Club szervezésében

Új kezdeményezéssel állt elő a Körmendi Lions Club. A szervezet jótékonysági műtárgyvásárt hirdetett, amelyet alkotói és vásárlói oldalról is sokan támogattak. A kitűzött célt sikerült elérni: a befolyt összegből a körmendi gyermekorvosi rendelő fejlesztését, klimatizálását támogatják. A helyi és környékbeli művészek által felajánlott alkotásokat kiállításon mutatták be a Vida József és Bástya utca sarkán álló épületben. A megnyitón felléptek a Körmendi Alapfokú Zene- és Táncművészeti Iskola növendékei. Kocsis Tibor elnök köszöntötte a megjelenteket.

Elmondta, hogy Magyarországon az első klub 1989-ben alakult, és rövidesen létrejött a Körmendi Lions Club is: 1990-ben húsz tag írta alá az alapító okiratot, ma pedig 27 tag dolgozik közösen a közösségért és a jótékonysági célok megvalósításáért. –

Az idei évben új ötlettel éltünk: jótékonysági képzőművészeti kiállítást szerveztünk, amelynek bevételét a gyermekorvosi rendelő váróinak klimatizálására szeretnénk fordítani. Kezdetben helyi művészeket kerestünk meg, de örömmel láttuk, hogy a kezdeményezés túlnőtt Körmenden. Felajánlások érkeztek Budapestről, Győrből, Tatáról és az ország számos más településéről is. Mindenki segítőkészen, lelkesedéssel állt a cél mellé – legyen szó akár amatőr, akár profi művészről, hiszen a kiállításban mindkettő megtalálható – fűzte hozzá Kocsis Tibor, aki egyúttal köszönetet mondott azoknak, akik a jó ügyet támogatták.

A rendezvényt Dr. Szabó Barna polgármester nyitotta meg.

A kiállított műtárgyak nagy része gazdára talált, így az adományokból a gyermekorvosi rendelő felújítását hamarosan el tudják indítani.

Az alkotásokból 1,5 millió forint adomány érkezett.

 


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Körmend Lions Club

Adószámunk:
19241346-1-18
Számlaszám:


cím: 9900 Körmend,
Rákóczi u. 33.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba